Szintén nem kerül semmibe, ha e-DM levelet névre szóló e-mailt, tájékoztatót, felhívást - írunk saját ügyfeleinknek. Ez igen hatékony eszköz akciók, újdonságok beharangozására, az ügyfeleinkkel való rendszeres kapcsolat megteremtésére. De nem könnyű olyan levelet írni, amelyet el is olvasnak !

Egy átlagos e-DM kampány hatékonysága 1-12% körül mozog. Vagyis ennyi választ várhatunk el a kiküldött ajánlatra. A tervezési költségen kívül – ha van megfelelő adatbázisunk – a DM nem kerül semmibe!

Minden ilyen levél sikerének alapja a jó adatbázis, amely tartalmazza minimum a kapcsolattartó személy nevét, e-mail címét, feladatkörét/titulusát, valamint lehetőleg a cég nevét, címét . A saját adatbázishoz elengedhetetlen, hogy az eddigi vevőink, partnereink címlistája meglegyen. Ez sem olyan bonyolult, és bőven megéri a befektetett energiát, hiszen akkor mostantól rendszeresen küldhetünk direkt ajánlatokat egy olyan közönségnek, aki nyitott, hiszen már vásárolt nálunk és remélhetőleg elégedetten távozott. Nekik a legegyszerűbb - konkrétan 6x egyszerűbb - eladni.

És hogy hogyan juthatunk ilyen címlistához? Például ha úgy adunk kupont vevőinknek, hogy ő cserébe megadja az elérhetőségeit. Így nem csak a folyamatos kapcsolat lehetőségét termetettük meg, hanem egy második vásárlás lehetőségét is biztosítottuk, vagy ha valamilyen ingyen tartalmat biztosítunk neki a címéért cserébe.
Ha nincs ilyen listánk, vagy szeretnénk bővíteni adatbázisunkat, vásárolhatunk is (adatbázis építésről egy későbbi leckében bővebben írunk).

Ha már megvan a címlista, munkába lendülhetünk. Tájékoztathatjuk vevőinket a csak nekik szóló kedvezményekről, a bolt kiterjesztett nyitvatartási idejéről, a könnyített parkolásról, vagy a bővített kínálatról.

A legfontosabb szabály, hogy egyszerre csak egy üzenetet jutassunk el! Ne akarjuk egyszerre eladni a legújabb termékünket, meghívni az ügyfélpartinkra és tájékoztatni legújabb akcióinkról.
Mindenképpen névre szóló levelet írjunk, kerüljük a Tisztelt Högyem/Uram megszólításokat! A legjobb a „Kedves Kiss Péter!”
A levél elolvasása után legtöbben csak a címre és az utolsó mondatokra emlékeznek.
A levelünk legyen tömör, jól tagolt, használjunk kiemeléseket, a fejezeteknél alcímeket. A termék vagy szolgáltatás címzett számára nyújtott előnyeit ecseteljük. Írjuk le az általunk kínált hasznot, lehetőséget, vagy a problémájára csak általunk nyújtott megoldást.

A levél mindig tartalmazzon valamit, ami cselekvésre szólít fel (call to action). Lehetőleg a levél végén, hiszen az elolvasás után ez a mondat ragad meg a legjobban az olvasóban. Fontos, hogy a felhívás páratlan számban jelenjen meg: a legjobb, ha 3x!

Az elektronikus levél gazdaságossága mellet másik nagy előnye, hogy azonnal átvezeti az olvasót egy klikkel a honlapunkra/érkeztető oldalunkra, ahol bővebb információt kaphat.

Szeretne biztosra menni, és nem a családtagjain kísérletezni? Bízza ránk a feladatot.
A hírlevél kézhezvételétől 2 hétig 10% kedvezménnyel írunk/gyártunk Önnek DM leveleket. Kérje ajánlatunkat !